Sergio Leone (középen) a Volt egyszer egy vadnyugat (1968) főszereplőivel: Henry Fonda, Claudia Cardinale, Charles Bronson és Jason Robards
Sergio Leone a huszadik századi olasz filmművészet egyik legérdekesebb alakja volt, neve egybeforrt a spagettiwestern műfajával. Noha csak egy filmet tervezett a zsánerben elkészíteni, végül a western nagy megújítójaként, rendezőgenerációk példaképeként írta be magát a filmművészet történelemkönyvébe.
Leone 1929-ben született Rómában. Családja filmes família volt, édesapja, Vincenzo Leone az olasz mozi egyik úttörőjének számított, édesanyja, Edvige Valcarenghi, Bice Valerian néven némafilmszínésznő volt. A filmvilág felé apja munkái terelték, s olyannyira megtetszett neki a rendezés, hogy jogi egyetemi tanulmányait félbehagyva Vittorio de Sica asszisztense lett a Biciklitolvajok (Ladri di biciclette) forgatásán.
Az ötvenes években forgatókönyvek írásában segédkezett, leginkább a korra jellemző, ókori epikus történeteket feldolgozó filmek esetében, így került rendezőasszisztensként a római Cinecittá stúdióban forgatott neves amerikai produkciókba (Quo Vadis, Ben-Hur). Első filmjének a Pompei utolsó napjai (Gli ultimi giorni di Pompei) című alkotás tekinthető. Eredetileg Mario Bonnard kezdte el, de Leone fejezte be. Első teljesen önálló filmje a Rodoszi kolosszus (Il colosso di Rodi) volt 1961-ben.
A hatvanas évek elején fogalmazódott meg Leonéban a gondolat, hogy újrafogalmazza a western műfaját. Úgy látta, hogy az USA-ban az ötvenes években forgatott westernek tanmese jelleget öltöttek, kiüresedtek, amerikai patriotizmusuk túlcsordult, és idealizált világukkal már egyáltalán nem a klasszikus vadnyugati életérzést tolmácsolták. Több filmstúdió futószalagon gyártotta a westerneket, néhány pedig már fel is hagyott a műfajjal, miután a nézők érdeklődése alábbhagyott. Európában azonban még mindig volt igény a zsánerre, még annak fura ágára is, melyet olasz, sokszor álnéven dolgozó rendezők készítettek.
Leone viszont nem akart beállni abba a szerinte megmosolyogtató sorba, mely a hollywoodi westernek itáliai lemásolását jelentette, ő inkább az olasz filmművészet értékeivel, leginkább az akkoriban virágkorát érő neorealizmussal akarta vegyíteni. Az elcsépelt westernközhelyek helyett ő az embert, annak motivációit, tulajdonságait állította a középpontba, s nála csak egy összetevő volt a vadnyugat, nem pedig a cél, hogy erről forgasson. Ezek figyelembe vételével vágott bele első ilyen jellegű mozijába, az 1964-ben bemutatott Egy maréknyi dollárért (Per un pugno di dollari) című filmbe. Ezzel megszületett a spagettiwestern műfajának filmművészetileg is értékes első képviselője. Ezt követte a Pár dollárral többért (Per qualche dollaro in piú) és A Jó, a Rossz és a Csúf (Il Buono, il brutto, il cattivo), melyek Leone úgynevezett dollár-trilógiáját alkotják. A dollár-trilógia az olasz filmtörténet addigi legnagyobb sikerét aratta és több mint egy évig telve voltak azok a mozik, ahol a levetítették a három részt.
Ezután következett a merész és a korszakhoz viszonyaihoz képest szokatlanul brutális Volt egyszer egy vadnyugat (C'era una volta il West), ami Morricone legendás zenéjével a spagettiwestern koronázatlan királya lett. A 70-es években a spagettiwestern hanyatlásnak indult, de Leone 1971-ben még előrukkolt az Egy maréknyi dinamittal (Giú la testa), azonban az olasz rendező utolsó westernje - ami a mexikói forradalom idején játszódik - se tudott gátat vetni a műfaj ellaposodásának.
A 70-es években aztán Leone producerként és társrendezőként működött közre Terence Hill két westernvígjátékában, a Nevem: Senkiben (Il mio nome é Nessuno), és az Egy zseni, két haver, egy balekben (Un Genio, due compari, un pollo). E filmekben a zeneszerző se lehetett más, mint Leone barátja, Ennio Morricone.
A 80-as években az olasz rendező régi álmára összpontosítva egy nem mindennapi gengsztertörténet rendezésébe kezdett. 1984-ben mutatta be nagyszabású drámáját, a Volt egyszer egy Amerika-t (C'era una volta in America), ami a nívós szereplőgárdával és Ennio Morricone lebilincselő zenéjével hatalmas világsiker lett.
1989. április 30-án szívrohamot kapott. Rómában halt meg, mindössze 60 évesen. Bár rendezői pályafutása csupán 10 filmre rúg, felejthetetlen alkotásokat hagyott hátra az utókorra. Különösen westernjei örvendenek még ma is töretlen népszerűségnek, és olyan rendezők példaképévé vált, mint Quentin Tarantino, vagy Clint Eastwood.
